|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ploscaru, Ioan 1990. március 25.A pápa megoldotta a romániai katolikusok több évtizede vajúdó kormányzati válságát, 5 új latin szertartású és 6 görög szertartású katolikus püspököt nevezett ki az egyházmegyék élére. Az egészségi állapota miatt visszavonult dr. Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök helyére Bálint Lajos eddigi segédpüspököt, nagyváradi püspöknek Tempfli Józsefet, szatmári püspöknek Reizer Pált, temesvári püspöknek Sebastian Kräutert, iasi püspöknek Petru Gergelt, bukaresti érseknek Ioan Robut nevezte ki. Üldözésük idején tanúsított állhatatos magatartásukért címzetes érseki címet kapott Boros Béla és Ioan Chertes görög katolikus püspök. A görög katolikus Fogaras-Gyulafehérvár egyházmegye élére Alexandru Todea mint érsek, a lugosi egyházmegye élére Ioan Ploscaru, a Kolozsvár-Szamosújvári egyházmegye élére Gheorghe Gutiu, a nagyváradi egyházmegye élére Vasile Hossu, a nagybányai egyházmegye élére Lucian Muresan került püspöki rangban. /Köszöntjük új püspökeinket. = Keresztény Szó (Kolozsvár), márc. 25. - 7. sz./1991. március 21.Negyvenhárom év után, 1948 óta először érkeztek Rómába, a pápához ad limina látogatásra Románia katolikus főpapjai, a tizenhárom püspök és segédpüspök. II. János Pál pápa márc. 21-én koncelebrált szentmisét mutatott be a tizenhárom főpásztorral. A latin misén egy-egy magyar és román ének is elhangzott. A pápa egymást követően fogadta Ioan Ploscaru lugosi püspököt, Bálint Lajos gyulafehérvári megyéspüspököt, segédpüspökével, Jakubinyi Györggyel, végül Tempfli József nagyváradi püspököt. /Magyar Kurír (Budapest), márc. 22., 68. sz./2012. november 2.A kommunista rezsim által üldözött görög-katolikus egyházA Rómával Egyesült Egyház 1948 decemberétől befejezte működését Romániában. Megszüntetése annak gyümölcse volt, hogy szovjet modell szerint az ortodox egyház együttműködött a kommunista rezsimmel. A görög-katolikus papság és a hívek a kommunizmus évei alatt megpróbálták megőrizni Erdélyben a bizánci rítusú katolicizmus szellemiségét. Az egyház illegalitásban működött, a Szentszékkel meglévő diplomáciai kapcsolatok témája lévén. A görög-katolikusok 1948 és 1989 közötti megpróbáltatásairól Sergiu Soica teológussal beszélgettünk. A nagyváradi görög-katolikus Teológiai Egyetem végzőseként jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza. - Soica úr, meg tudja becsülni, hány görög-katolikus hívő volt 1948-ban? - 1948-ban a romániai görög-katolikus egyháznak kb. 1.500.000 hívője volt. Őket nagyjából 1.700 pap vezette. A hívek többsége Erdélyben volt. Az Annuaire Pontifical (a Szentszék hivatalos statisztikai adatai) szerint, a Bánságban a görög-katolikusok száma 120.000 hívő és 208 pap volt. - Megszüntetése előtt milyen volt a görög-katolikus egyház struktúrája? A görög-katolikus egyháznak 1948-ban volt egy metropoliája Balázsfalván és 4 püspöki székhelye: Kolozsváron (ennek a püspökségnek Kolozs-Szamosújvár volt a neve), Nagyváradon, Máramarosban (Nagybánya székhellyel), Lugoson és egy helytartóság Bukaresten egy püspök-helyettessel. - 1948 után mi történt a görög-katolikus püspökökkel? - A Román Unitus Egyház megszüntetése után az összes görög-katolikus püspök a kommunista börtönökbe, aztán házi őrizetbe került. A máramarosszigeti börtönben hunyt el Valeriu Traian Frenţiu a Nagyváradi Püspökségről, Ioan Suciu püspök a Balázsfalvi Metropoliáról, Tit Liviu Chinezu, aki 1948 óta a második bukaresti püspök-helyettes volt. Vasile Aftenie bukaresti püspököt a bukaresti Közigazgatási és Belügyi Minisztériumban (MAI) verték meg és hunyt el 1950-ben. A lugosi püspök, Ioan Bălan megjárta a máramarosszigeti börtönt, házi őrizetben hunyt el. Szintén házi őrizetben hunyt el a kolozs-szamosújvári püspök, Iuliu Hossu. Öt évet töltött el a máramarosszigeti börtönben, később a római pápa kardinálissá nevezte ki. A máramarosi püspök, Alexandru Rusu a szamosújvári börtönben hunyt el. - Tehát a görög-katolikus egyház vezetők nélkül maradt… - Nem. Titokban kineveztek más püspököket az egyház vezetésére. De őket is bebörtönözték. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük a lugosi Ioan Ploscaru püspököt, aki 14 évet töltött el a kommunista börtönökben. Alexandru Todeat, a romániai görög-katolikus egyház vezetői közül a második kardinálist 13 évre zárták be a kommunista börtönökbe. A nagyváradi Iuliu Hirţea 12 évig volt a kommunista börtönökben. Ioan Cherteş püspök 14 évet töltött a kommunista börtönökben. - Az egyház felszámolása után hogy tudták a görög-katolikus megőrizni a hitüket? - Az alatt a 41 év alatt, amíg a görög-katolikus egyház megszüntetése tartott, a hitet nagyon nehéz volt megőrizni a hívőkben. Egyes papok kitették magukat a kockázatoknak, a kommunista rezsim fenyegetéseinek és végezték a pasztorálást, amennyire tudták. Megemlíthetem, hogy 1956-ban, Kolozsvár központjában görög-katolikus papokkal tartottak szent liturgiát. Ez volt az egyetlen, mondjuk úgy szélsőséges, gesztus a romániai kommunista időszakban. Más, nagyobb számban megtörtént esetek: titkos vallási szolgáltatások nyújtása, mint amilyen a misézés, a keresztelés, esketés és temetés; a fiatalok vallásos tanítása és a fiatal görög-katolikus papok felkészítése. Ezeket a jövendő papokat nehéz körülmények között készítették fel, nem voltak tanáraik, nem voltak kurzusaik, hanem csak néhány teológiai könyvük, melyeket maximális figyelemmel adták kölcsön, nehogy megtalálja azokat a Securitate. Vizsgák is voltak, melyeket csak püspökökkel tartottak. Ennek ellenére voltak olyanok is, akiket ebben az időszakban szenteltek pappá. - Mit jelentettek a titkos misék és keresztelői, esküvői stb. ceremóniák? - Ezek a görög-katolikus egyház emlékirataiban szereplő titkos misék figyelemre méltók. Érdekes, filmbe illő részletekkel szolgálnak az olvasónak. A papok biztosnak tartott helyeken folytatták le a ceremóniákat, ismert részvevőkkel, hogy a Securitate ne azonosíthassa őket. A szentségek kiszolgáltatásával járó ceremóniákat, mint amilyen a keresztelő, vagy az esküvő, éjszaka tartották, gyertyafénynél, jól bezárt ablakokkal. A titkos misék helyszínéül szolgáló házakban takarókkal fedték el az ablakokat, minden suttogva zajlott. A helyszínt őrizték. Ha elment valaki a közelben, vagy gépkocsi hangja hallatszott, a ceremóniát időben le lehetett állítani. Ugyanígy volt az esküvőkkel. Azokat a házasulandók, vagy a pap házában tartották. A helyzettől függetlenül, ezeken a ceremóniákon egyszerre kevesen vettek részt. Sor került görög-katolikus papok, vagy olyan személyek eltemetésére is, akik úgy végrendelkeztek, hogy a saját vallásuk szerint szertartásban részesüljenek. A szertartást római katolikus papok vezették le. De a temetőben a menetet ortodox papok várták, akik átvették az elhunytat és újra elvégezték a temetési szertartást. - Milyen volt a kapcsolat a magas rangú ortodox egyházvezetők és az ortodox egyházba beolvasztást elutasító görög-katolikus püspökök közötti kapcsolat? - Számomra a válasz nagyon egyszerű. Nem tudok arról, hogy lett volna kapcsolat e két egyházvezetés között. A kommunista időszakban a görög-katolikusok kaptak külföldről támogatást? A görög-katolikus papok a kommunista időszakban kaptak pénzügyi támogatást. Az egyház és a hívők életével foglalkozók évente 450 dollárt kaptak a németországi Caritastól. Ez az összeg a kommunista rezsim utolsó éveiben csökkent. Így kb. 325 dollár lett évente. További pénzügyi támogatásokat kaptak a megszüntetés utáni első években, az Apostoli Nunciatúrától, aztán a Szentszéktől, pontosabban a Keleti Egyházak Kongregációjától. A pénzügyi támogatás mellett olyan esetekre is bukkantam, amikor a papokat gyógyszerekkel, különféle javakkal és teológiai könyvekkel segítették külföldről. - A titkos görög-katolikus papok hogy kapták meg a pénzügyi és anyagi támogatásokat? - A pénz egy részét a nyugati diplomáciai hivatalokon keresztül osztották szét. Elsősorban az olaszokon. De ismertem egy olasz papot is, aki a kommunista időszakban személyesen foglalkozott a segélyek elosztásával. Rendkívüli történetek voltak! A pénzt szalámirudakban rejtette el, melyeket aztán szétbontott, amikor a görög-katolikus közösségekben érkezett. Máskor Romániában adta el azt a gépkocsit, amivel a határon átjött. A kérdéses pap a valuta lejre váltásával is foglalkozott, mert ha a román papok tették volna ezt, akkor a büntetőtörvénykönyv hatálya alá kerültek volna. A Görög-katolikus Egyház felszámolása A kommunista rezsim számára a katolikus egyház létezése nagy akadályt jelentett. Úgy az egyház, mint ahogy a hívők is a pápának voltak alárendelve. A Szovjetunióban maga Sztálin foglalkozott ezzel az aspektussal. Ő megpróbált létrehozni egy „nemzeti” katolikus egyházat, mely ne tartozzon a pápa kánoni joghatósága alá. De ez nem sikerült. A legtöbb, amit megtehetett, az a Szovjetunió – egy bizonyos korszakban a Habsburg Birodalom részét képező – nyugati részeiben lévő görög-katolikus egyházak megszüntetése volt. „Visszatérés” az ortodoxiához A kommunista Romániában a rezsim „gyümölcsöző” módon kötött szövetséget az Ortodox Egyházzal a görög-katolikus felekezet felszámolására. A magas rangú egyházvezetők közül Nicolae Bălan erdélyi metropolita mutatkozott a legaktívabbnak. Ő már a háborúk közötti időszakban is fellépett a görög-katolikusok ellen. De más oka is volt pozitívan viszonyulni a rezsim politikájához. Bălan metropolita a 30-as években többször is részt vett legionárius körmeneteken. Így aztán Nicolae Bălan 1948 májusában–júniusában többször is prédikált a nagyszebeni metropolitai katedrálisban és az ortodoxia „kebelére” „hívta” a görög-katolikusokat. Persze, ő nem cselekedett az Ortodox Egyház vezetősége által mutatottakkal ellentétesen. Bălan kezdeményezéseit az új pátriárka, Iustinian Marina teljes mértékben támogatta. Az Ortodox Egyház és az állam A görög-katolikusok ortodoxiához való „visszatérési” folyamata nem volt az Ortodox Egyház kizárólagos „műve”. Az állam minden adminisztratív erői szerepet vállaltak: a Siguranţa (a Securitate elődje – RS), a Csendőrség, a főispánságok, a megyei rendőrigazgatóságok, a falusi polgármesteri hivatalok, az iskolai tanítók stb. 1948 őszén „ankét” indult a görög-katolikusok között egy esetleges „visszatérés”-hez való viszonyulásukról. A Siguranţa azt a pletykát terjesztette, hogy Kolozsváron nagy gyűlést fognak tartani, amit Iuliu Hossu görög-katolikus püspök fog vezetni és ahol támogatni fogja az egyesülést az ortodoxokkal. Amikor a Hossu beszédéről szóló „változatot” már nem hitték el, azt mondták, hogy a gyűlést Iuga, a kolozsvári kanonok fogja vezetni, majd azt, hogy ismertebb helyi egyházvezetők. A Vallásügyi Minisztérium 1948 szeptembere végén űrlapokat osztogatott a görög-katolikus parókiákban, amelyekkel a papoknak képviselőket kellett kijelölniük a „visszatérési kongresszusra”. Később a Görög-katolikus Egyház egyes vezetőit arra kényszerítették, hogy írjanak alá különféle papírokat az ortodoxiához csatlakozásról. A dokumentumokat aztán, a „visszatérés” elfogadtatása érdekében bemutatták a hívőknek. Kényszerítések Iuliu Hossu püspököt házi őrizetben tartották és aki megpróbálta meglátogatni, azt bebörtönözték. Egy ilyen káoszban a görög-katolikusok kb. 25 százaléka írt alá az ortodoxiához való „visszatérés” mellett. 1948. október 1-én, egy kolozsvári tornateremben szervezték meg 38 görög-katolikus küldött ortodoxiához való visszatérésének ceremóniáját. Ugyanennyi küldött írta alá a XVII. században a „Rómával egyesülés”-t is. A szertartás reváns kívánt lenni a Vatikánnal szemben. A „visszatérést” elfogadó görög-katolikus képviselőket a következő napokban Bukarestre hozták, ahol az esemény tiszteletére több ceremóniát tartottak. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görög-katolikusság alapjait. A Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítették. A dokumentum szerint, a görög-katolikus felekezet megszűnt létezni és minden vagyonát kisajátították. Ceauşescu, a pápa és a görög-katolikusok A kommunista rezsim rögtön a Görög-katolikus Egyház megszüntetése, 1948. december 1-e után többször is felkérte a görög-katolikus egyházvezetést, hogy térjen meg az Ortodox Egyház kebelére. Még fontos vezetőtisztségeket is felajánlott nekik az ortodoxia struktúrájában, de ezeket elusították. E felkérésekre válaszul a görög-katolikus egyházvezetés számos memorandumot küldött a hatóságoknak, hogy helyezzék vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat. A memorandumok vagy kollektívek, egész egyházvezetőség által aláírtak, egy egyéniek, egy egyházvezető által írtak voltak. Többek között még világiak is összeállítottak memorandumokat, melyekben azt kérték a rezsimtől, hogy helyezze vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat és engedjék ki a börtönből a püspököket. Ilyen jellegű kéréseket még 1988–1989-ben is küldtek. A görög-katolikus hívők és a rezsim közötti kapcsolatok némi javulására Nicolae Ceauşescu 1973-as vatikáni látogatása után került sor. VI. Pál pápa azt kérte Ceauşescutól, engedje meg az Unitus Egyház újbóli működését. A bukaresti kommunista rezsim ebbe nem egyezett bele. Ennek ellenére, Ceauşescu szentszéki látogatása után, néhány évvel később, a hitüket továbbra is gyakorló görög-katolikusokkal szembeni korlátozások enyhítése volt tapasztalható. eurocom.worldpress.com Erdély.ma 2017. június 12.Bogdánffy Szilárd Ignác vértanú (1911–1953)Az egyik házkutatás során a római katolikus püspöknél „szegeket és különféle csavarokat tartalmazó készletet találtak; a börtönparancsnokhoz vitték, ahonnan piros arccal tért vissza, vagyis felpofozták.” Bogdánffy Szilárd Ignác 1911. február 21-én született, a Torontál vármegyei Feketetón (ma Crna Bara, Szerbia). Elemi iskoláit Temesváron végezte, az állami iskolában, majd tanulmányait, a IV. osztálytól, 1929-ig, a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta. Érettségi után előbb a műszaki egyetemre jelentkezett, majd ugyanazon év őszén felvételét kérte a nagyváradi teológiára, ahol már az első két évben kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését.[1] Teológiai tanulmányait később a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta. 1934 nyarán hazatért Nagyváradra, ahol, június 29-én, az újonnan épített várad-őssi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban, Fiedler István püspök pappá szentelte.[2] Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gozsdu-líceumba, egyidejűleg pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is elvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.[3] 1939 végétől, kilenc hónapon át, Magyarországon, a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd 1940 szeptemberétől 1943. augusztus 31-ig a Hittudomány Főiskola tanára és lelki igazgatója volt Nagyváradon.[4] Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését. A második világháború vége fele, a szemináriumi katedrája mellett, Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett, 1945 és 1947 között, nemcsak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén, az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára, pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.[5] Scheffler János püspök kérésére, 1947 tavaszán, tanári működését félbeszakítva, Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően, a papi utánpótlás biztosítására, Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett. 1947 áprilisától püspöki vikárius volt, 1949 elején (február 14-én) pedig Nagyvárad-Szatmár titkos segédpüspökévé szentelték. A hatóságok gyanakodtak rá, hogy részt vett az Erdélyi Önvédelmi Szervezet[6] tevékenységében, ezért első alkalommal 1939 októberében tartóztatták le, és a Kolozsvári Börtönben tartották fogva. 1939. december 21-én, a román állampolgárságának megvonása után Magyarországra száműzték, ahonnan 1940 szeptemberében, Észak-Erdélynek a második bécsi döntéssel történt visszacsatolása után tért vissza.[7] A második világháború utáni, 1949. április 5-én bekövetkezett letartóztatásakor, Bogdánffy Szilárdot azzal vádolták, hogy „tudomása volt Scheffler János püspöknek a Vatikán javára végzett kémtevékenységéről, és e célból segítette őt”.[8] Egyes tanúvallomások szerint, a vonatról szedték le, Nagyvárad előtt, miközben egyik kárpátaljai papnak az ottani egyházüldözésekről szóló jelentését vitte Bukarestbe, a nunciatúrára. Amikor észrevette, hogy követik, megpróbálta összetépni a levelet, de ez nem sikerült neki. Ezért csak kidobta az ablakon. A legközelebbi állomáson aztán leszállították, és visszamentek a bűnjelet megkeresni.[9] Ezt mások is így vélték, hozzáfűzve azt, hogy Bogdánffy püspököt régóta figyelhették már, és a kárpátaljai pap jelentésén kívül más fontos iratok is lehettek nála. E tanúságok szerint, amikor észrevette, hogy követik, összetépte a dokumentumokat, és kidobta azokat az ablakon. Nagyváradon pedig leszállt, bement a kanonoksorra, és ott tartóztatták le.[10] A Nagyváradi Szekuritáté fogdájában töltött nyolc hónapnyi vizsgálati fogság után, 1949. december 14-én, a bukaresti belügyminisztérium (Ministerul Afacerilor Interne – M. A. I.) fogdájába költöztették.[11] Onnan pedig, 1950. október 26-án, a Máramarosszigeti Börtönbe szállították.[12] Vasile Ciolpan, a szigeti börtön igazgatója, 1950. október 26-án, a szekuritáté vezérigazgatóságának (Direcția Generală a Securității Poporului –D. G. S. P.) jelentette az újabb katolikus elöljáróból és papból álló csoport fogadását, amelynek tagjai Ioan Suciu, Rafael Haag, Ion Ploscaru, Ion Raţă-Tarcisius és Constantin Bogdanfi (értsd: Bogdánffy Szilárd) voltak.[13] Ioan Ploscaru püspök ekképpen írta le a Szigetre történő átszállítás pillanatát: „Adott pillanatban bejön egy milicista, aki vakszemüveget viselő reverendás papot ráncigált maga után. Amikor a szemüvegét levették, megismertem a balázsfalvi Ioan Suciu püspököt. Bőröndjei voltak és több holmija, mert a lágerből hozták ide. Vele tisztelettudóbban bántak. Meghagyták a reverendáját, és a mellén viselt keresztjét. A motozás végén bilincsbe vertek, és kettesével egymáshoz kötöttek bennünket. Egyedül Suciu püspök maradt bilincs nélkül. Terepjárókba ültettek, és az Északi Pályaudvarra szállítottak. Itt a vasútállomás milíciájára vittek. Az állomásban tartottak mindaddig, amíg a szatmári személyvonat betolatott. Miután valamennyi utas beszállt, bennünket is elvittek a számunkra fenntartott másodosztályú fülkébe. Szatmárnémetibe 1950. október 26-án este érkeztünk meg. Itt a szekuritátéra vittek, s másnap reggelig mindegyikünket külön cellában helyeztek el. A helyi szekuritáté lefoglalt egy tehergépkocsit, arra pakoltak fel bennünket. A gépkocsit ponyvával letakarták, így tehát a sötétben ültünk. Ioan Suciu püspök urat is megbilincselték. Őt nem láncolták a többiekhez, hanem két kezén hordta a bilincset. A kamion számunkra ismeretlen úti céllal elindult. Egy idő után éreztük, hogy a hideg a csontjainkig hatol. Már a máramarosi erdős vidéken jártunk. Amint Máramarosszigetre érkeztünk, szintén a szekuritáténál hagytak bennünket. Egy garázsban, vigyázban állva vártunk néhány órát, amíg besötétedett. Este elvittek a börtönbe. Kíséretünk megkapta az átadási-átvételi aláírásokat, és eltávozott. Bennünket, valamennyiünket együtt, a bejárattól balra nyíló második szobába vittek. Itt saját matracaink és ágyaink voltak. Másnap elvittek a ruharaktárba. Egyenként engedtek be, hogy leadjuk civil ruháinkat, és felöltsük a csíkos rabruhát.”[14] Úgy tűnik, hogy Bogdánffy Szilárdot Máramarosszigetről Szatmárnémetibe vitték, a püspöki levéltár archívumában tartott házkutatás idejére, hogy a terhelő okiratok megtalálásában, lefordításában és megfejtésében segédkezzen. A bukaresti hatósági emberek egész éjszaka azzal foglalatoskodtak, hogy az archívum anyagának egy részét átnézzék, és ezáltal a Bogdánffy küszöbön álló peréhez anyagot keressenek.[15] Kilenc hónappal később, 1951. július 31-én, személyes tárgyai is Máramarosszigetre érkeztek: „egy 5686 lejes CEC (takarékpénztári) letéti jegy, egy Omega márkájú zsebóra és egy bőrtárca különféle iratokkal”.[16] Egykori szigeti cellatársa, Ioan Ploscaru görög katolikus püspök, így jellemezte: „Mindannyiunk közül ő volt a legtestesebb. Emiatt őt vitték a nehezebb robotmunkára. Mindent összegyűjtött, amit talált: cigarettacsikkeket, bár ő maga nem dohányzott, de odaadta másoknak; egy szeget, egy ceruzát. Szelíd és alázatos ember volt. Kiváló lélek volt, ám úgy tűnik, óvatlanságából sok baja származott”.[17] 1951. november 19-én átszállították a D. G. S. S. (a D. G. S. P. 1951. március 30-án kapott új nevet: Direcția Generală a Securității Statului – D. G. S. S.) fogdájába kivizsgálásra,[18] majd 1952. április 11-én a Zsilávai Börtönbe küldték.[19] A nyomozás lezárása után,[20] 1952. augusztus 15-i keltezésű jelentésében, Matusei Andreescu szekuritáté őrnagy „a Vatikán javára végzett kémtevékenység” miatti perbe fogását javasolta.[21] 1953. február 24-én, az előzetes letartóztatottak közé helyezték át, a Nagyváradi Tartományi Katonai Bíróság pedig, „hazaárulás vádjával”, kiállította nevére a 44/953. számú letartóztatási parancsot.[22] A Nagyváradi Katonai Bíróság 1953. április 8-án kérte a Zsilávai Börtöntől a katolikus elöljárónak az áthelyezését a Nagyváradi Börtönbe.[23] A Scheffler János püspök ellen indított perben, érintettként, 1953. április 24-én, 12 évnyi kényszermunkára ítélték, „hazaárulás bűntettében elkövetett részesség” miatt.[24] Április 30-án visszafogadták Zsilavára, majd május 12-én áthelyezték Capul Midiára.[25] A Duna‒Fekete-tenger Csatorna munkálatainak 1953 nyarán történt felfüggesztésekor, 1953. július 20-án, Nagyenyedre helyezték át, és ott hunyt el, 1953. október 1-jén, 42 éves korában, „tüdőgyulladásban”.[26] A Szentté Avatási Ügyek Kongregációja 2010. március 27-én kapta meg XVI. Benedek pápa jóváhagyását Bogdánffy Szilárd püspök mártíromságára vonatkozó rendelet kihirdetésére. A Romániai Római Katolikus Egyház mártíromságot szenvedett első egyházi személyének boldoggá avatására 2010. október 30-án került sor. Az alábbiakban korabeli dokumentumok fordítását közöljük. NAGYENYED VÁROS NÉPTANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA Csak az állami szervek használatára. NAGYENYED RAJON, KOLOZS TARTOMÁNY 145. sz. HALOTTI KIVONAT Családneve BOGDANFI Keresztneve CONSTANTIN Apja család- és keresztneve BOGDANFI IGNAT Születési helye és időpontja JUGOSZLÁVIA, TARNA-VARA, 1911. február 21. Életkora 42 év Neme férfi Halálának időpontja 1953. év október hó 1. nap Halálának oka TÜDŐGYULLADÁS Utolsó lakhelye SZATMÁRNÉMETI I. C. FRIMU utca 2. szám A halálesetet bejegyezték a NAGYENYEDI anyakönyvi hivatal nyilvántartásába, 145. számmal 1953. év október hó 3. napon Haláleset helyszíne: a NAGYENYEDI börtönben Augusztus 23. utca 7. szám Kiállítva ma, 1961. szeptember 30-án, 1299. számmal MEGJEGYZÉSEK (nincsenek) Tanúsítjuk jelen kivonat pontosságát Anyakönyvi hivatal megbízottja, M. Curdoș, pecsét, aláírás - JELENTÉS Dr. Bogdánfy szatmárnémeti pap, akit a Szekuritáté megfigyelt és el is fogott a vonaton, miközben kereste a pénzt, amit állítólag segélyként kapott olaszországi közvetítéssel az angloamerikaiaktól, de a Szekuritáté által keresett pénzösszeg nem került elő, ugyanis a pénz egy másik papnál volt a vonaton, éppen a szóban forgó vonaton. Nevezett pap nagyváradi illetőségű, kapcsolatai vannak Szatmárnémetiben más személyekkel is, akik állítólag államellenes és kémszervezet tagjai, s akik az angloamerikaiak javára, Olaszországon keresztül, kémkednek. /NEMECSEK plébános Nagyváradról/ (géppel áthúzott szöveg) RNK [Román Népköztársaság] TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK 236/1953. sz. üi. NAGYVÁRAD RNK [Román Népköztársaság] TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK 236/1953. sz. üi. NAGYVÁRAD 259/1953. sz. ÍTÉLET Ma, 1953. április 24-én, a NAGYVÁRADI TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK, amelynek tagjai: ELNÖK: LAZAR TUDORACE igazságügyi százados TAGOK: KASZA STEFAN főhadnagy COLCERIU SIMION hadnagy KATONAI ÜGYÉSZ: MARCEL OLTEANU igazságügyi hadnagy JEGYZŐ: ELENA SPIRIDON Nyilvános ülésre összegyűltek, a katonai törvénykönyv (C. J. M.) 253. cikkelyének előírásai szerint, az esküjüket is a törvényben meghatározott formában tették le, az alábbi vádlottak ügyének tárgyalása céljából: 1/ BOGDANFI CONSTANTIN, született 1911. február 21-én Târnabara községben, Jugoszláviában, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség volt titkára, vagyontalan, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, román állampolgárságú, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet. 2/ SZEMES FRANCISC, született 1908. december 19-én, Csanáloson (Urziceni), Nagykároly rajonban, Nagybánya tartományban, Francisc és Emma fia, román állampolgár, magyar nemzetiségű, nőtlen, szakmáját tekintve római katolikus pap, társadalmi származása szerint kispolgár, vagyontalan, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, 1949-ben 4 /négy/ hónap szabadságvesztésre ítélték tiltott határátlépési kísérlet miatt, utolsó lakhelye Máramarossziget, Libertății [Szabadság] tér 19. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet. 3/ SIPOS FRANCISC, született 1916. október 8-án, Ioan és Emilia fia, társadalmi származását tekintve szegény földműves, szakmáját tekintve római katolikus pap, román állampolgár, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Máramarossziget, I. C. Frimu utca 2. sz., az ellene felhozott vád feljelentés elmulasztása, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 228. cikkelye ír elő és büntet, a Btk. 1. cikkelyének alkalmazásával. 4/ STRAFCIK ALEXANDRU, született 1902. október 26-án, Gheorghe és Sofia fia, szakmáját tekintve könyvelő, társadalmi származását tekintve kispolgár, magyar nemzetiségű, román állampolgár, büntetlen előéletű, politikailag nem elkötelezett, utolsó lakhelye Máramarossziget, Gh. Doja [Dózsa György] utca 49. sz., az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 123. cikkelyével kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet, a Btk. 191. cikkelyéhez viszonyítva. 5/ SCHEFFLER IOAN, született 1887. október 29-én, Mihai és Elena fia, szakmáját tekintve római katolikus püspök, társadalmi származását tekintve szegény földműves, vagyontalan, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Körösbánya, Brád rajon, Vajdahunyad tartomány, az ellene felhozott vád hazaárulás, amelyet a Büntető Törvénykönyv 191. cikkelye ír elő és büntet (...) (…) a Szocialista Állam védelmének szükségességéből a forradalomellenes bűncselekményekkel szemben, ami lehetővé tette és teszi, hogy Népi Demokratikus Államunk fellépjen az osztályharc új formáiból született bűncselekmények ellen, lehetőséget biztosítva a bíróságoknak arra, hogy teljes szigorral alkalmazzák a büntető törvényeket az országunk proletáriátusa által kiharcolt forradalmi megvalósítások fejlesztése és megszilárdítása érdekében. Mivel a vádlott tudomással bírt Scheffler János vádlott forradalomellenes tevékenységéről, a Vatikán szolgálatába állított kémhálózat létrehozói és működtetői minőségéről, amelyhez passzívan viszonyult, és mivel a főbűn magas veszélyességi fokú, a törvényhozó úgy látta jónak, hogy azokat is megbüntesse, akik ilyen magatartást tanúsítanak, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e vádlott javára semmilyen enyhítő körülmény nem szól. Következésképpen: A TÖRVÉNYSZÉK A NÉP NEVÉBEN ELHATÁROZZA: Egyhangúlag és az enyhítő körülmények figyelembe vételével elítéli a vádlottakat: 1/ BOGDANFI CONSTANTIN [Bogdánffy Szilárd – ford. megj.], aki született 1911. február 21-én, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, vagyontalan, politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz. ‒ 12 /tizenkét/ év kényszermunkára hazaárulásban való bűnrészesség miatt, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely és a 123. cikkely 5. bek[ezdése]. ír elő és büntet. A Katonai Törvénykönyv 463. cikkelye alapján beleszámítja az ítéletbe az előzetes letartóztatásban töltött időszakot, 1949. április 5-től. 2/ SZEMES FRANCISC, született 1908. december 19-én, Francisc és Emma fia, szakmáját tekintve római katolikus pap, vagyontalan, utolsó lakhelye Máramarossziget, Libertății [Szabadság] tér 19. sz. ‒ 6 /hat/ év kényszermunkára hazaárulásban való bűnrészesség miatt, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely és a 123. cikkely 5. bek[ezdése]. ír elő és büntet. A Katonai Törvénykönyv 463. cikkelye alapján beleszámítja az ítéletbe az előzetes letartóztatásban töltött időszakot, 1952. július 2-tól. 3/ KRAFCIK ALEXANDRU, született 1902. október 26-án, Gheorghe és Sofia fia, nős, két gyermekes apa, szakmáját tekintve könyvelő, vagyontalan, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Máramarossziget, Gh. Doja [Dózsa György] utca 49. sz. ‒ 7 /hét/ év kényszermunkára hazaárulásban való bűnrészesség miatt, amelyet büntetőjogilag a 190. cikkellyel kiegészült 121. cikkely és a 123. cikkely 5. bek[ezdése]. ír elő és büntet. A Katonai Törvénykönyv 463. cikkelye alapján beleszámítja az ítéletbe az előzetes letartóztatásban töltött időszakot, 1952. július 2-tól. 4/ SIPOS FRANCISC, született 1916. október 8-án, Ioan és Emilia fia, társadalmi származását tekintve szegény földműves, szakmáját tekintve római katolikus pap, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Máramarossziget, I. C. Frimu utca 2. sz. ‒ két év jav[ító]. börtönbüntetésre, a mulasztás bűncselekmény elkövetése okán (…) - Román Népköztársaság BELÜGYMINISZTÉRIUM Börtönök Vezérigazgatósága MÁRAMAROSSZIGETI FŐBÖRTÖN 588 sz. 1950. év X. hó 26. nap A NÉPI SZEKURITÁTÉ VEZÉRIGAZGATÓSÁGÁNAK Az Önök 1950. okt. 14-i 126 534 sz. parancsára.- Ezennel megerősítjük az alábbiakban feljegyzettek átvételét: – Suciu Ion – Haag Rafael – Ploscaru Ion – Rata Ion, alias Tarcizius – Bagdamfi Constantin Nevezetteket Önök adtak át bebörtönzés végett ebben a Főbörtönben. Igazgató, Könyvelő, Vasile Ciolpan börtönparancsnok aláírása olvashatatlan aláírás - RNK [Román Népköztársaság] Nagyváradi TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK 236-os ügyirat / 1953 JEGYZŐKÖNYV Kelt ma, 1953. április Mi, a nagyváradi Területi Katonai Törvényszék Elnöke, a Törvényszék jegyzőjének segédletével, A katonai törvénykönyv (C. J. M.) 236. cikkelyének rendelkezései értelmében. Megjelent előttünk Bogdanfi Constantin vádlott a Nagyváradi Börtönből. Tájékoztattuk arról, hogy az 1953. márciusi 148. sz. vádirattal jelen Nagyváradi Területi Katonai Bíróság elé küldetett hazaárulási bűncselekményben való bűnrészesség miatt, amelynek büntetéséről a Büntető Törvénykönyv 121. cikkelye, a Btk. 191. cikkelyével kiegészítve rendelkezik, és értesítettük arról, hogy a tárgyalás kitűzött időpontja 1953. év április hó 17. napja, pontosan 8 órakor. Ugyanakkor tudomására hoztuk a vádemelés által beidézett tanúk jegyzékét is. Aztán a vádlottat megkérdeztük, hogy szeretne-e ő is tanúkat, informátorokat vagy szakértőket javasolni, amire a vádlott azt nyilatkozta, hogy hivatalból kirendelt védőügyvédet kér, és tanúkat nem kíván javasolni. Ezután a vádlottal közöltük, hogy jogában áll egy vagy több védőt választani; valamint hogy hivatalból is kineveztek számára egyet ..................................................... személyében. Figyelmeztettük, hogy ........................................ napig kommunikálhat a védőivel, és hogy az ügyirat a rendelkezésükre áll. Evégett kiállíttatott az általunk, a törvényszéki jegyzőnk és a vádlott által aláírt jelen jegyzőkönyv, és a vádlott azt nyilatkozta, hogy tudomásul vette az ebben foglalt valamennyi értesítést, közlést és tájékoztatást. ELNÖK Jegyző Jogügyi százados, olvashatatlan aláírás olvashatatlan aláírás Vádlott Bogdánffy Ctin [Szilárd román rövidített változata] aláírása - BELÜGYMINISZTÉRIUM Bizalmas 0618. SZ. KATONAI EGYSÉG 1. sz. példány I. sz. Osztály S. C. 0618. I. sz. 017615 1954.08.18. A belügyminisztérium szögletes iktatóbélyegzőjén: Érkezési sz.: 0811., 1954. augusztus 26. Kézírással: 08/54. Tudomásul vettem, olvashatatlan aláírás, hadnagy A MÁRAMAROSSZIGETI FŐBÖRTÖN PARANCSNOKÁNAK Intézkedjenek, hogy a nagybányai 0229. sz. katonai egység rendelkezésére bocsássák BOGDANFI CONSTANTIN és POP DUMITRU foglyokat, bizonyos nyomozások végett. A fent nevezett egység küldöttjét Önök alaposan igazoltassák, és aláírásával tanúsítsa a foglyok átvételét, akik a nyomozás végeztével visszaszolgáltatásra kerülnek. A 0618 sz. katonai egység vezetője nevében Az I. sz. Osztály helyettes vezetője, Petrescu M., aláírása, a 0618. sz. katonai egység bélyegzője -- BELÜGYMINISZTÉRIUM 0229. SZ. KATONAI EGYSÉG, NAGYBÁNYA SZIGORÚAN BIZALMAS I. sz. 113.734, kelt: 1954. nov. 25. 1. sz. példány kézírással: 1954. 11. 29., tudomásul vettem, parancsnok, olvashatatlan aláírás, főhadnagy FŐBÖRTÖN MÁRAMAROSSZIGET Az 1954-ben általunk kibocsátott fenti számú, BOGDANFI CONTANTIN és POP DUMITRU foglyokra vonatkozó átirat következtében, Továbbítjuk a letartóztatott POP DUMITRU foglyot, akit az Önök Börtönében kell elhelyezni, a Belügyminisztérium 0618. sz. Katonai Egységének 1954-ben kelt 017.615 sz. parancsa értelmében. Kérjük, igazolják az átvételt.- AZ EGYSÉG VEZETŐJE őrnagy olvashatatlan aláírás, a 0229. sz katonai egység bélyegzője A Belügyminisztérium iktatási bélyegzőjén: ÉRKEZÉS Ikt. sz. 1188, 1954. év XII. hó (…) nap 2 Példány S. I./S. I. -- Mureșan ügynök A találkozón jelen volt Róm. kat. ügyek Iakab Iosif hadnagy és Munkahely Maklari Iuliu főhadnagy 1958.03.04. ÜGYNÖKI JELENTÉS BOGDÁNFFY SZILÁRD, a nagyváradi káptalan római katolikus papja, püspöki titkár, a káptalan ismeretei szerint fent nevezett hat évvel ezelőtt, 1952-ben, a börtönben elhunyt. Fent nevezettet püspökké is szentelték. Elhalálozásáról rokonai megkapták a hivatalos értesítést. Mureșan MEGJEGYZÉS: Bogdánffy Szilárdról régi, levéltári anyagok vannak a birtokunkban. INTÉZKEDÉSEK: Mivel a szóban forgó személy halott, javaslatot teszünk a teljes anyag lezárására. IAKAB IOSIF hadnagy -- NYILATKOZAT Alulírott Bogdanffy Constantin, román állampolgár, foglalkozásom pap, tanár a nagyváradi „Em. Gojdu” Líceumban, születtem február 21-én Țona Bara községben, Jugoszláviában (1911), apám, Ignatiu Bogdanffy, elhunyt, anyám Aurelia Veledoni, utolsó lakhelyem pedig Nagyvárad, Brătianu utca 7. szám volt, kijelentem a következőket: Október 14-én, este 7 óra körül, egyik diákom megkeresett, azt állítva, hogy papjaként fordul hozzám. A bevezető szavai alapján, mint gyóntatójához, akit az elmondottakkal kapcsolatosan a gyónási titoktartás kötelez. Így a gyónás során elhangzottakból a pap semmit nem fedhet fel, csak a másik félnek áll jogában bármit is felfedni mindabból, amit elmondott. Ily módon én nem árulhatok el semmit, ami a gyónás során elhangzott, de tudom, hogy az erkölcsi rend őreként ezúttal is megtettem kötelességemet meggyőzve lelki fiamat, hogy hagyja el a bűnös és téves utat, amelyen elindult. Az Önök, a Katonai Törvényszék elé idézetten abba a kínos helyzetbe kerültem, hogy éppen a hitemből és az erkölcsi lelkiismeretemből fakadó cselekedetem által kerültem a vádlott helyzetébe. Kijelentem, hogy egész életemben lelkiismeretesen teljesítettem a román országgal szembeni kötelezettségeimet, mindig azt kerestem, hogy az Államnak olyan hűséges polgára legyek, mint az országban bármely másik román. Elsajátítottam az Állam nyelvét. A Szent Teológiában egyetemi oklevelet a balázsfalvi Román-Unitus Teológiai Akadémián szereztem. Mindig hű voltam Őfelsége II. Károly királyhoz, cselekedetekben és szavakban egyaránt. Străjer [magyarul: Strázsa; II. Károly király által létrehozott ifjúsági szervezet, amely 1937 és 1940 között működött – ford. megj.] parancsnok vagyok, hű szolgálója az Őfelsége által létrehozott román szervezetnek. Arra kérem a Tisztelt Katonai Törvényszéket, hogy ha jónak látja, szíveskedjen megvizsgálni, hogy mi vagyok és mi voltam én egész életemben állampolgári és román szempontból. Kérjen rólam információkat az Ország Strázsái (Szamos) Tartományi Parancsnokságtól, a Bihari Hadtest Parancsnokságától vagy a Nagyváradi Csapat Parancsnokságtól. Érdeklődjenek a Gojdu [Gozsdu] Líceum tanári karától, ahol dolgozom, kérjenek információkat a román társadalomtól vagy más csoporttól a helységben, ahol ismernek engem. Vizsgálják meg, hogy milyen jó állampolgári nevelést adtam líceumi diákjaimnak az Országos Pavilon felállításakor elhangzott bibliai szövegekkel, a líceumi ifjúságnak a nemzeti nevelési órákon, mint străjer parancsnok és osztályfőnök és egész életem teljes magatartásával és tevékenységével. Az egész életem pozitív példa, a Román Állammal szemben tisztelettudó jó állampolgáré, aki szeretettel viseltetik az Ország Királya, Őfelsége II. Károly király iránt. A keresztény ideál vezénylője vagyok, az emberek közötti igazság és egyetértés népszerűsítője, még ha más nemzetekhez tartoznak is. Elítélek minden papot, aki viszályt és gyűlöletet szít a különböző nemzetekhez tartozó emberek között. Ez a paptanár, alulírott vádlott, a fent ismertetett, folyó év október 14-i gyóntatópapi beszélgetés ügyében nyilatkozza, hogy semmiféle kapcsolata nem volt, sem előzetes ismeretekkel nem rendelkezett a gyónási titok alatt a szóban forgó diák által elmondottakról, akit most arra a helyre hoztak, ahol én tartózkodom. Hitemből fakadó áldozatnak érzem magam, mint aki cinkostársként tűnik fel abban, amivel vádolnak. Elismerem, hogy egyetlen lehetőséggel élhettem volna, ami azonban akkor nem jutott eszembe, éspedig hogy kérjem a Püspökség tanácsát, hogy mitévő legyek egy ilyen ügyben. Ügyemet a Tisztelt Katonai Törvényszék igaz ítéletére bízom, tisztelettel, Const. Bogdanffy aláírása Jegyzetek [1] Tempfli Imre, Sárból és napsugárból. Pakocs Károly püspöki helynök élete és kora 1892-1966 METEM, Budapest, 2002, 103. [2] Részletekért lásd:https://www.varad.org/hu/bogdanffy_szilard/elete/; letöltve: 2017. április 28. [3] Uo. [4] Tempfli Imre, i. m., 103. [5] https://www.varad.org/hu/bogdanffy_szilard/elete/; letöltve: 2017. április 28. [6] Az Erdélyi Önvédelmi Szervezet 1939-ben alakult, Henrik Werth, a Magyar Hadsereg Vezérkara főnökének kezdeményezésére. Az eredeti terv szerint a szervezetnek aktív szerepet szántak Erdély magyar csapatok általi megszállása esetén: feladata volt meggátolni az értéktárgyak Romániába menekítését, és fenntartani a közrendet a magyar közigazgatás megérkezéséig. [7] A katolikus elöljáró életének ezen időszakára vonatkozó részletekért lásd: Út a vértanúsághoz. Bogdánffy Szilárd emlékkötet, 1. kötet. Római Katolikus Püspökség, Nagyvárad, 2011, 24‒29. [8] Arhiva Consiliului Național pentru Studierea Arhivelor Securității [A Szekuritáté Iratait Tanulmányozó Országos Tanács Levéltára – ACNSAS], fond Informativ [Tájékoztató], dosar nr. 161633 [számú iratcsomó], f. 43. Lásd még: Út a vértanúsághoz..., 1. kötet, 31‒32. [9] Tempfli Imre, i. m., 176. [10] Részletekért lásd: Uo. [11] A vizsgálati nyilatkozatok nyomtatásban megjelentek az Út a vértanúsághoz..., II. kötet, 217‒225, 233‒237. [12]A máramarosszigeti fogság idején a 34-es és a 78-as cellában tartották fogva (Vö.: Nagybányai Börtön Levéltára, Szigeti Főbörtön fond, feldolgozatlan). [13] Uo. [14] Ioan Ploscaru, Lanţuri şi teroare. Editura Signata, Temesvár, 159‒162. [15] Tempfli Imre, i. m., 374. [16] Nagybányai Börtön Levéltára, Szigeti Főbörtön fond, feldolgozatlan. [17] Az unitus elöljáró úgy emlékszik, hogy az egyik házkutatás során a római katolikus püspöknél „szegeket és különféle csavarokat tartalmazó készletet találtak; a börtönparancsnokhoz vitték, ahonnan piros arccal tért vissza, vagyis felpofozták”. (Vö.: Ioan Ploscaru, i. m., 187.) [18] A D. G. S. S. átirata szerint az átszállítást „mielőbb végre kell hajtani, és gondoskodni kell arról, hogy az egyéneket [Rafael Haag, Bogdánffy Szilárd și Rață Ioan Tarciziu – szerz. megj.] elszigeteljék, hogy egymással ne beszélgethessenek”. (Vö.: ACNSAS, fond Penal [Bűnügyi], dosar nr. 73, vol. 1, f. 366.) [19] A Személyes Büntetőlap interneten elérhető ahttps://www.biblioteca-represiunii.ro/Fise%20matricole%20penale%20-%20detinuti%20politici/B/B%2005.%20Blejan%20-%20Bolcu/Bogdamfi%20Constantin/ címen; letöltve: 2017. április 30. [20] A szekuritáté egyik, 1951. december 17-i, jelentésében Bogdánffyt azzal vádolták, hogy „tudomással bírt arról, hogy Scheffler János püspök a pápai nunciatúra javára kémkedik, hiszen mindazokat a gazdasági, politikai, katonai és társadalmi információkat, amelyeket a pápai nunciatúrára küldtek, előbb Scheffler püspökkel megtárgyalták”. (Részletekért lásd: Út a vértanúsághoz..., II. kötet, 245‒264.) [21] Uo., 280‒284. [22] Az elkövetett bűncselekmény rövid leírásánál megjegyezték: „Politikai és gazdasági információkat gyűjtött, amelyeket közölt a Nunciatúrával, amely aztán azokat a Vatikánba küldte.” (Személyes Büntetőlap, interneten elérhető a: https://www.biblioteca-represiunii.ro/Fise%20matricole%20penale%20-%20detinuti%20politici/B/B%2005.%20Blejan%20-%20Bolcu/Bogdamfi%20Constantin/ címen; letöltve: 2017. április 30. [23] ACNSAS, fond Penal, dosar 73, vol. 2, f. 307. [24] Az ítélet szövege nyomtatásban megjelent az Út a vértanusághoz..., II. kötet, 319‒325. [25] ACNSAS, fond Penal, dosar nr. 73, vol. 1, f. 365. [26] Uo., fond Informativ, dosar nr. 161633, f. 2. A hetedik évtized utolsó éveiben, Rafael Haag jezsuita szerzetes egyik ismerősének elmesélte, hogy Bogdánffyt, „a rendkívül művelt és ritka intelligenciájú embert, brutálisan megverték, és az a börtönben rövidesen meghalt”. (Ügynöki jelentés, 1966. július 18., a „Geta” fedőnevű ügynök szolgáltatta, lásd: Uo., fond Informativ, dosar nr. 203455, vol. 2, f. 124.) DOBES ANDREA Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
